Homokszemek az üvegben :)

Homokszemek az üvegben :)

Egy kedves olvasónk, Rita küldött nekünk néhány szép képet az esküvőjéről, és közöttük volt egy, amin egy nagyon klassz ötletet láthatunk, ezt mutatom meg ma Nektek. Bevallom, én magam még nem találkoztam ezzel az egyébként nagyon szép szimbolikájú dologgal: a pár két üvegcséből kétféle színű színes homokot tölt egyszerre egy közös, nagyobb üvegbe.

1958392_835231853169517_622871862_nTökéletes alternatívája lehet a jóval szokványosabb három gyertyás megoldásnak, ahol is  kettő gyertya ég, majd közösen meggyújtják a harmadikat, és aztán elfújják a sajátjukat. Nekem ebben éppen ez az elfújás nem tetszett sosem igazán, kicsit olyan, mintha megszűnne minden, ami az esküvő előtt voltunk.
Ez a homoköntés pont ezért jó, mert azt szimbolizálja, hogy ketten együtt alkotnak innentől egy újabb, más formájú közös “halmazt”, de jól látszik benne a külön női és a férfi rész is. Nem eggyé válnak, hanem egységet alkotnak együtt. Ez valahogy sokkal szebb és teljesebb nekem így, jobban kifejezi a házasság lényegét. 🙂

Ti mit gondoltok? 🙂

A képet Kálmánné Kulcsár Rita bocsátotta rendelkezésünkre, köszönjük! 🙂